VÁLYOGHÁZAK- födémek, gerendák, áthidalások

A födémek az épület vízszintes lehatárolására szolgálnak. Míg a városi házaknál - és az újabb építkezéseknél-a födémeknek komoly teherviselő szerepük volt, addig a régi falusi építkezésnél általában ez a funkció kisebb szerepet kapott. A régi parasztházak minden esetben egy szintesek voltak, ez még a módosabb, kőből épült épületekre is érvényes.

Ezért ebben a részben a vályogházas építkezésben használatos fafödémeket tárgyaljuk részletesebben. A fejezet elején ismertetem az egyes födémtípusokat, majd a fafödémek tervezésére, építésére vonatkozó legfontosabb szabályokat, illetve szempontokat.

A fafödémek, gerendázatok típusai

A födémeket két fő típusba sorolhatjuk: a síkfödémek és a boltozott födémek. Ez utóbbi nem jellemző a paraszti építkezésre - főleg nem a vályogépítkezésre. Boltozatos födémet a régi időkben-a vár-és kastélyépítés mellett-csak a pincéknél alkalmaztak.

A síkfödémeket megjelenésük szerint két fő csoportba oszthatjuk: a látható gerendázatos és a takart gerendázatos födémek. Az elsők építése kevesebb anyagot kíván, és a gerendák megfelelő kiosztásával szép, látványos szerkezet alakítható ki. A második típus építése több anyagot kíván, ám ha fontosnak tartjuk a sík "plafon" meglétét - esetleg a plafon festését, bevakolását - akkor ez a megoldás a célszerűbb. Ez utóbbi hőszigetelő képessége is jobb.

Régi parasztházakban az előző típussal gyakrabban találkozhatunk, meglátásom szerint jobban is illik ezekhez az épületekhez.

Látható gerendázatú födémek

Gerendafödém

Szorosan egymás mellé helyezett, 15x15, maximum 18x18 cm keresztmetszetű gerendákból áll. Tekintettel arra, hogy igen nagy faigényű, általában a fában gazdagabb területen (azaz nem a mai Magyarország területén) volt elterjedt. Építése a legegyszerűbb, jó teherbíró és hőszigetelő képessége van. Hátránya, hogy költséges, és súlyos szerkezet, tehát a vályogfalakra nagy nyomást jelent. Előnye, hogy az elemei könnyen legyárthatók (a gerendákat általában csak szekercével bárdolták, faragták, és nagy teherbírású). Általában csak a gerendák alulra kerülő és oldalsó síkját faragták egyenesre, a felső (padlás felőli) felület természetes állapotú maradt (természetesen a kérget leszedték róla).

A gerendák 15-20 cm-re ülnek fel a falra. Tekintettel arra, hogy összefüggő felületet ad, az alsó síkjuk vakolható is. De rendszerint csak pácolással kezelték őket. Komolyabb szerkezeteknél az egyes gerendákat az oldalukba ütött csapokkal összefogták, ez igen nagy stabilitást adott a födémnek.

A gerendák tetejére földterítés került. Ez a többi fafödémnél is általános megoldás volt. A vályogminőségű (tehát nem tiszta agyag) több célt szolgál: elosztja a használat közbeni terhet (azaz, ha járnak a födémen, vagy ha tárolnak rajta valamit), és hőszigetelő rétegként működik. Harmadik funkciója, hogy tűz esetén (ami a régi korokban igen gyakori és súlyos katasztrófát jelentett) késlelteti a tűz átterjedését a tetőről a deszkázat, gerendázat felé. Meg nem tudja akadályozni, de arra alkalmas, hogy néhány percig visszatartsa a lángokat.

Ma már igen kevés gerendafödémes épületet találunk. Ennek oka egyrészt, hogy csak a fában gazdag vidékeken épültek, másrészt, hogy amikor egy-egy épület átalakítására, felújítására került sor, ezeket a födémeket átalakították - a következőkben tárgyalt - könnyebb födémszerkezetekre. A szakirodalom szerint a XIX. század elejéig épültek gerendafödémek, és igen kevés épület maradt fenn eredeti állapotában az 1700-as évekből hazánkban.

Gerendafödém

Deszkafödém vagy pórfödém

A legelterjedtebb födémszerkezet a vályogházakban.

Általában egy lakóház szélességnél (maximum 3,5-4,5 méter széles szobák áthidalásánál) alkalmazzák. A födém tartószerkezete 16-22 cm széles, változó magasságú gerendázat, amelyet 60-90 cm-es távolságra helyeznek el egymástól. Amennyiben nagyobb fesztávolság áthidalására van szükség, akkor magasabb gerendákat használnak, de 40 cm-nél magasabbat nem (költség és a nagy súly miatt). A gerendák anyaga legtöbbször tölgyfa (újonnan épülő épületeknél más - ragasztott faanyagot - is használnak). A gerendák legalább 15 cm-re felfekszenek a falra. A gerendák hosszának tehát olyannak kell lenni, hogy a helyiséget áthidalja, és még megfelelő felfekvési hossz is legyen.

A gerendázatra szintén tölgyfa anyagú deszka kerül. A deszkák általában a manapság megszokott deszkáknál szélesebbek (30-40 cm) és vastagabbak is (2,5-3,5 cm).

A deszkákat fektethetik egymás mellé - ez esetben kevesebb anyag szükséges, viszont a deszkák közötti rések letakarásáról gondoskodni kell (ne hulljon le a födém takarására szolgáló anyag).

Deszkafödém lapolás nélkül

Másik változatban a deszkákat egymásra lapolással helyezik. Ez esetben több anyag szükséges, viszont a deszkaborítás nagyobb teherbírású és nincsenek rések, amik később gondot okozhatnának. Díszítésképpen a deszkák alsó oldalába vájatot marhatnak ("nút") de nem egy esetben faragással, festéssel is díszítik.

Deszkafödém egymásra lapolt deszkázattal

A deszkákat - és természetesen a gerendákat is - minden esetben legyalulják beépítés előtt, és pácolással tartósítják.

A deszkafödémet néhol "pallófödémnek" is nevezik. Ez nem tévesztendő össze a később tárgyalásra kerülő azon födémrendszertől, ahol a gerendák helyét élére állított palló veszi át. Tulajdonképpen ez a látszó gerendákkal készülő deszkafödém akkor neveztetik pallófödémnek, ha a vékonyabb vastagságú deszkák helyett vastagabb, teherbíróbb pallóterítés készül.

Megfelelő anyagok használatával és a gerendázat megfelelő kiosztásával a pórfödém az épület legdíszesebb alkotórészévé tehető.

Pólyásfödém

Jóval kisebb teherbírású, mint a deszkafödém, inkább csak térlehatároló funkciója van. Munkaigényes, ám a deszkafödémnél olcsóbb megoldás.

A gerendázatot az előzőeknél sűrűbben helyezik el, és nem deszkázat kerül rá, hanem a gerendázat közé sűrűn egymás mellé vékony léceket vagy faágakat rögzítenek. A rögzítést úgy oldják meg, hogy a gerendák oldalába hornyot vájnak, vagy lyukakat süllyesztenek, ebbe dugják be az ágakat. Esetleg a gerendákat teljes keresztmetszetükben átfúrják, és az ágakat áthúzzák a lyukakon.

A léceket, ágakat lehet a gerendák oldalához is rögzíteni, ilyenkor általában valamilyen segédtámaszt (lécezést) helyeznek el. A faágakat körbetekerik olyan szalmakötegekkel, melyeket agyagba áztatnak. A szalmakötegek, nádkötegek átitatódnak az anyaggal, és szilárd együttest alkotnak. Az így felkerült pólyákat alul agyaggal tapasztják, ezért összefüggő felületűre is ki lehet alakítani (vakolás). felülre a teherelosztás érdekében homokterítés, majd agyagtapasztás készül.

Jó hőszigetelő képességű födém, ám kis teherbírása miatt nem lehetséges nagy súlyt ráhelyezni. Közlekedni is körülményes rajta, általában a gerendák futási irányára merőleges járódeszkákat tesznek rá.

Pólyásfödém

Sárlécfödém

A pólyásfödém egyszerűsített és olcsóbb változata az ún. sárlécfödém. Ekkor a gerendákra vékonyabb léceket fektetnek, a közüket náddal, szalmás réteggel fedik, majd így kerül alulra-felülre az agyagtapasztás.

Sárlécfödém

Ennek módosított változata vesszőfödém, amikor nem léceket, hanem a héjától (kérgétől) megfosztott vesszőket helyeznek a gerendázatra. A vesszőket összefonják egy nagyobb darabbá - mint a kerítéseknél - és erre (természetesen vékonyabb vastagságban) kerül az agyagtapasztás. A Tisza mentén - még a nagy árterületek idejében - a vesszők helyett nádfonatot használtak. A nádat 8-10 cm vastag kötegekben helyezték fel. A rárakott agyagtól, esetleg terheléstől a nádkötegek a gerendaközökben meghajoltak. A nádfödém erről ismerhető meg, továbbá arról, ha járunk rajtuk, recsegő hangod ad ki.

Vesszőfödém, vagy nádfödém

A vesszőfödém továbbfejlesztett változata a dorongfödém. Ennél a vesszők helyett vastagabb ágakat - dorongokat - fektetnek a gerendázatra. Agyagtapasztás nem kerül rá, ezért leginkább csak gazdasági épületekhez használták - ahol nem volt szükség hőszigetelésre. A hőszigetelést a födémre helyezett szálas termés biztosította.

Dorongfödém

Nem látható gerendázatú födémek

Borított gerendafödém

Lényegében azonosak a deszkafödémmel, a különbség annyi, hogy a gerendák alsó felületére is deszkaborítás kerül. Ezzel jobb lesz a födém hőszigetelő képessége, kialakítható vakolt, festett plafon, viszont nagyobb súly nehezedik a gerendázatra, illetve a falra. A borított födém további előnye, hogy a gerendakiosztás - mivel nem látszik - tetszőleges lehet (erről később szólok).

A gerendázat alsó borítására a felső takarásnál jóval vékonyabb (max. 18 mm, azaz 3/4-ed colos) deszkát, vagy nagyobb méretű falemezt használnak. Amennyiben nem kerül rá vakolás, úgy szebben megdolgozott szépen megdolgozott, gyalult, esetleg faragással díszített deszkázat is kerülhet fel.

E födémtípusnak továbbfejlesztett változata a béléses gerendafödém: ezt főként azokban az épületekben alkalmazzák, ahol a födém felett még használati helyiség is kialakításra kerülnek. Több anyagot igényelnek, de teherbírásuk nagyobb. Ezekre a födémekre már kerülhet hajópadló, esetleg parketta is.

A borított gerendafödém csak a XIX. századvégén, a XX. század elején kezdett elterjedni.

Borított gerendafödém

Pallófödém

A borított gerendafödém - kényszerűségből - továbbfejlesztett változata. Azokon a területeken, ahol nem lehet megfelelő teherbírású gerendákhoz jutni, a gerendázatot élére állított 28-30 cm magas, 5 cm széles pallókkal helyettesítik. Tekintettel arra, hogy a pallók teherbíró képessége kisebb, a pallók kiosztása jóval sűrűbb (max. 40-45 cm). A pallók között 90-100 cm-ként keresztben összefogott lécek biztosították azt, hogy az élükre állított pallók ne forduljanak ki. Ha az egymást keresztező lécekre borítást tettek, akkor hőszigetelő réteg is kerülhetett a gerendák közeibe. A pallófödémet alulról, felülről is deszkázattal borították. Ez egyenletes felületet ad, a födém hőszigetelő képességét is növeli, és stabilabbá teszi a födémszerkezetet.

A mestergerendák

Nagyobb terek áthidalásakor (vagy amennyiben nem lehet nagyobb teherbírású gerendát beszerezni) elterjedt volt a mestergerendák alkalmazása. A mestergerenda a födémgerendákra merőlegesen fut, mérete többnyire nagyobb, mint azoké. Ezért a mestergerendák voltak a ház legértékesebb részei. Ma már nem egyszer láthatunk olyan mestergerendát, melyet, ha pótolnunk, vagy cserélnünk kellene, szinte teljesítethetetlen feladatot előtt állnánk.

A mestergerenda beépítéséhez megfelelő belmagasság szükséges. Nagyobb fesztávú helyiségnél (6 méter felett) alátámasztás is kerülhet a mestergerenda alá, ezt ágasnak, boldoganyának is hívják egyes helyeken.

A mestergerenda megkülönböztetett voltát jelzi, hogy általában ebbe faragják be az épület építőjének nevét, az építés évszámát.

A fafödémek tulajdonságai, követelmények a fafödémekkel szemben

A fafödémnek kialakításukban, formájukban illeszkedni kell az épület szerkezeteihez. Tekintettel a könnyű anyagokra, önsúlyuk csekély. A borított, megfelelően hőszigetelt fafödém jó hőszigetelő képességű, hanggátlásuk alacsony. Óriási előnyük, hogy a vályogfalakra könnyen ráépíthetők, pótlásuk, cseréjük is könnyű. Amennyiben megfelelő kezelést, vagy agyagfeltöltést (esetleg szilárdabb burkolatot) kap, a fafödém a tűzzel szembeni ellenálló képessége növelhető. A fafödémek - elsősorban látható gerendázatúak - szép kiképzésük esetén az épület díszei lehetnek. A nyersen hagyott, de legyalult gerendázat és deszkázat a régi parasztházakhoz, vályogházakhoz legjobban illő födémszerkezetnek nevezhető.

A fafödémek hátrányai A fafödémek érzékenyek a nedvességre, korhadásra, gombásodásra hajlamosak. Ezt megfelelő kezelőszerekkel megelőzhetjük. Ma már nehéz megfelelő minőségű fafödém anyagot beszerezni, leginkább régi épületek bontásánál érdemes körülnézni. A fargerendák által áthidalható nyílás korlátozza használhatóságát, bár közbenső alátámasztással ez növelhető.

Mire kell figyelni a fafödémek tervezésekor, építésekor?

A gerenda méretei

Egy régi épület megvásárlásakor általában már adott a gerendák mérete. De pótlásnál, kiegészítésnél, esetleg cserénél nem árt tudni, hogy a megfelelő szélesség 15 és 18 cm között változik, a gerendák magasága 21-24 cm. Az ún. gerendafödémeknél a magasság kisebb is lehet, a borított szerkezeteknél (deszkafödém, borított gerendafödém stb.) a gerendák szélességi és magassági aránya: 4,5:7-hez, 5:7-hez.

A gerendák magasága az áthidalandó fesztávolság 1/16-oda szokott lenni. Azaz egy 3,8 méteres szobánál a gerenda magasága 24 cm, a szélessége 15,5-17 cm.

Nem árt tudni, hogy a fenti számítás vezetett a régi parasztházak méreteinek kialakításához. A régi időkben a még gazdaságosan beszerezhető, legyártható gerendák szélességi mérete ez a 15-17, maximum 18 cm volt. Tehát, ha az előbbi méretezési elveket visszafelé alkalmazzuk, megkapjuk azt, hogy maximum milyen szélességű épületet építhettek elődeink.

A gerendákat úgy kell elhelyezni, hogy a keresztmetszetük magasabb mérete legyen a függőleges méret. Figyelmes építők arra is ügyeltek, hogy a gerendázatban levő csomók felülre - azaz a nyomott oldalra kerüljenek. A gerendák alsó éleit ferdére megfaragták, ennek "balesetvédelmi" okai voltak.

Gerendakiosztás

A látható gerendázatú fafödémeknél a gerendákat egyenlő távolságra kell elhelyezni. Ez problémát jelenthet azoknál a falaknál, ahol nyílászárók (ajtók, ablakok) vannak. Ezek fölé csak úgy kerülhet gerenda, ha a nyílások teherviselő áthidalásáról gondoskodunk. A másik megoldás: méreteiben olyan nyílászárókat alkalmazni, amelyek a gerendakiosztásba beleférnek.

A takart gerendázatnál nem szükséges az egyenlő távolság tartása, kisebb eltérések lehetségesek. Az ilyen gerendázat kiosztását az esteleges falcsatlakozások, kémények határozzák csak meg. A gerendákat kéménykürtőn (nyíláson) nem szabad átvezetni.

Gerendafelfekvés, rögzítés

A gerendáknak minimum 15 cm-es felfekvés szükséges, ám ennél nagyobb célszerű. A gerendázatot lehet közvetlenül a falra is helyezni, de sokkal jobb megoldás egy, a falon hosszában futó gerendára, fára fektetni őket. Ez elosztja a terhet, és egyenletesebben terhelődik így a fal.

Két szomszédos helyiség válaszfalán a gerendákat úgy kell elhelyezni, hogy egymás mellett feküdjenek, és ácskapoccsal kell összefogatni őket.

Ha a fagerendák a falba süllyesztve kerülnek be, akkor 2-3 cm-es légréteget kell hagyni a gerenda vége (bütüje) és a fal között, hogy ott a levegő mozoghasson. Ez a légrés célszerű egyébként a gerenda oldalánál is. A gerenda megfogását lehet ékeléssel vagy acél, vaskötésekkel biztosítani. Magasabb gerendát a kifordulás ellen is rögzíteni kell.

Jellegzetes gerendakiosztás egy XIX. század végén épült vályogháznál

(A gerendák barna színnel jelölve)

Tetőtérbeépítés és a gerendázat

Amennyiben a födém fölé beépítés kerül, a gerendázatot mindenképpen át kell vizsgálni, alkalmas-e a többletteher viselésére. Fafödémre csak könnyűszerkezetű válaszfalak javasoltak. Amennyiben nem deszkaborítású a födém, arra ki kell cserélni. A gerendázattal párhuzamos falakat úgy kell tervezni, hogy azok a gerendán fussanak a végig, a merőleges falak alá csapos rögzítésű kiváltókat kell elhelyezni. Gondoskodni kell az épületgépészeti, elektromos vezetékek átvezetésén. Nem szabad elfelejteni, hogy a fafödémek a rezgésre érzékenyek: nagy forgalmú utak mellett meggondolandó, hogy percenként akarjuk-e érezni az arra járó buszok, vagy teherautók által keltett rezgéseket.

A fafödémek, gerendázatok fenntartásáról, felújításáról egy későbbi fejezetben szólok.

Összefoglaló a fafödémekről, gerendázatokról

A fagerendás födémek nem csak fontos statikai alkotóelemei a vályogházaknak, de egyben lényeges díszítőfunkciót is ellátnak. Megfelelő kialakítással, minőségi munkával a ház legszebb dísze lehet a födémszerkezet.

A gerendák, deszkák leszabását a régi korokban szakemberek végezték: egy rosszul végrehajtott mozdulat több napos, hetes munkát tehetett tönkre. Nem véletlen, hogy a vályogházak legköltségesebb része a födém és a tetőszerkezet farészei voltak. A födém elhelyezése már nem igényelt nagy szakértelmet, általában az elhelyezést már az építő tulajdonos, vagy a kőműves végezte. Igaz, a nagyobb gerendák felhelyezéséhez - súlyuk miatt - segítségre volt szükség, ám az utána következő borítást már bárki el tudta készíteni.

A mai napig a vályogházak legféltettebb kincsei, kell a gerendák, és a födémet alkotó deszkázat. Már csak azért is, mert a régen használt méretű tölgyfagerendákhoz manapság szinte lehetetlen hozzájutni, vagy igen-igen borsos áron lehet csak. Nem véletlen, hogy amikor egy régi vályogház lebontásra kerül, mindig a gerendák az elsők, amik lekerülnek róla, a gerendákra azonnal lehet vevőt találni. Tanácsolni tudom mindenkinek, aki régi házat bont le, az eredeti gerendázatot óvja meg.

És aki ilyen házat akar építeni?

Hát bizony elég nagy utánajárás, ügyesség kell ahhoz, hogy sikerüljön hozzájutni egy-egy régi ház gerendázatához: de megéri. Egy könnyen kivitelezhető tartósítás után (sőt, van amikor még ez sem szükséges) a régi tölgyfagerendák újabb 50-60-100 évig tudnak szolgálni.

Nyílásáthidalók

A régi épületek csak az ablakok, ajtók fölött igényeltek külön nyílásáthidaló elemet.

Mint azt a falakról szóló fejezetben leírtuk, a rakott és tömés (vert-) falak építésekor tömör falat építettek, és az ajtók, ablakok helyét utólag vágták ki. Az adott falvastagságnál nem jelentett problémát a nyílások áthidalása. ennek két oka volt: az alacsony falaknál az ajtók szinte a fal tetejéig értek (maximum egy-két arasznyi fal maradt felettük), és ezt a súlyt a fal önmagában képes volt megtartani. Az ablakok kis méretűek voltak, nem volt szükség nagy fesztáv áthidalására. természetesen a gondosabb építő, vagy építőmester ezeknél a nyílásoknál is alkalmazott megfelelő áthidaló szerkezetet.

A vályogtégla falaknál a nyílászárót már építés közben elhelyezték. Ha az ajtó tokja olyan erős szerkezetből lett összeállítva, amely elbírta a felette levő fal terhét, nem volt különösebb tennivaló. Ám ha nem, akkor égetett téglából, kőből, ritkább esetben vályogtéglából egy kis boltövet falaztak. A boltöv hírmagassága 4-5 cm volt - azaz lapos volt az ív. Ezzel egyrészt anyagot takarítottak meg, másrészt nem kellett túlzottan magasra emelni az épületet. A boltívet a nyílások melletti falra ültetik fel, szabályos boltívvállal.

A nyílások áthidalására lehetett gerendákat is használni, bár ezek hátránya az volt, hogy nehezen voltak kezelhetők, ellenőrizhetők. De beépítésük egyszerű volt, így nem kellett hozzá szakember. Ahhoz, hogy a gerendák jobban tartsanak, összefogatták őket ácskapoccsal, szeggel, esetleg csavarral. Erre főleg abban az esetben volt szükség, ha az ajtó fölé a födém gerendája került, tehát a terhet át kellett adni a nyílászáró két oldalán található falnak.

Ezen faszerkezetek beépítésénél is a födémgerendák építéséhez a használt technológiát követték, és ugyanazok szabályok tartandók be. Általában 20 cm-nél nem volt kisebb a gerendaáthidalók felfekvése.

Új nyílás bontása vályogházakban

Vályogház átépítésekor új nyílás bontásához a következő munkamenet ajánlott:

- meg kell vizsgálni a födémeket tartó gerendázat helyét, futását. Azon a falon, amelyikre gerenda fekszik, lehetőleg ne tervezzünk nyílást ha mégis szükséges, akkor gondoskodni kell a gerenda terhének megosztásáról (kiváltásáról).

- a falnyílás két oldalán először a leendő nyílásnál nagyobb távolságban bontsunk ki a falból egy akkor nyílást (35-40 cm széleset), amelybe be tudjuk építeni az áthidalót alátámasztó pilléreket. Ezt a fal egyik oldalán végezzük el. A nyílás bontása előtt a környezetében levő födémgerendákat alá kell támasztani, oly módon, hogy ne zavarja az alátámasztás a későbbi falazási munkákat. Ezt az alátámasztást faoszlopokkal oldhatjuk meg, és ennek a nyílásáthidalás teljes elkészültéig ott kell maradnia.

- ezután ugyanilyen széles két nyílást véssünk ki a fal másik oldaláról. Mikor mind a két falbontás mindkét oldalon összeért, felfalazható a pillér.

- amikor a pillér felért a megfelelő magasságig, a tetejük magasságában kibontható a nyílásáthidaló vízszintes elhelyezéséhez szükséges nyílás. Szakaszosan bontsuk ki. Az így keletkezett nyílásba behelyezhetjük a nyílásáthidalót (ez akár acél is lehet, mert a téglapillér a vályoggal ellentétben már elbírja a terhét), vagy tégla boltívet falazhatunk fel.

- amikor ezek a szerkezetek elkészültek, nincs más dolgunk, mint az ajtó, az ablak teljes nyílásán áttörni a falat, és elhelyezni a nyílászárót.

A fenti leírás csak rövid vázlata ennek a bonyolult tevékenységnek. Mindenképpen szakértő kőművest vegyünk igénybe ehhez a munkához, mert komoly baleset történhet nem megfelelő munkavégzés során.

Sokan úgy képzelik el az ilyen nyílás kivágást, hogy a két - égetett téglából építendő - támpillért nem készítik el. Tudni kell, hogy a leendő nyílás feletti áthidalás olyan pontszerű terhet ad át a vályogfalra, amit az nem biztos, hogy el tud viselni. Mind az áthidalógerenda, mind a téglaboltöv igen komoly terhet jelent, és közvetít, ezt mindenképpen számításba kell venni.

A boltívek építéséről a kőházas honlapon olvashat az érdeklődő. Azt persze külön mondanom sem kell, hogy vályogtéglából tilos boltívet rakni.

Ha valami részletesebben érdekel, esetleg segítségre van szükséged: