NYÍLÁSZÁRÓK CSERÉJE A VÁLYOGHÁZAKBAN

 

A parasztházak,  vályogházak jellegzetes részei a különféle nyílászárók. A régi ácsmesterek által készített – a falusi mesterségbeli tudást reprezentáló – ablakok, ajtók olyan kiegészítői a házaknak, melyek azok képét, stílusát, emberközeliségét nagyban meghatározzák. Ezért nagyon káros az a gyakorlat, hogy régi parasztházak ajtóit, de főleg ablakait modern formájú és modern anyagú nyílászárókra cserélik.

Általában az ajtók ritkábban cserélődnek, ezek közül is csak leginkább a bejárati ajtók – ennek oka a régi szerkezetek elhasználódása, vagy gyakran a korszerűbb igények (pl. betörésbiztonság) fellépése. Megfigyelhető, hogy a bejárati ajtók kiválasztásánál a házak tulajdonosai figyelemmel vannak azok formájára, stílusára, ritkán kerül kirívóan csúnya, oda nem illó ajtó a régi házak bejárataira.

Nem mondható el ugyanez az ablakok cseréjére, felújítására.

Sajnos igen sok körülmény (nem megfelelő szakértelem, a gyártók, forgalmazók extenzív értékesítési módszerei, tájékozatlanság) vezet ahhoz, hogy a régi, arányos, szép formájú, míves kivitelezésű ablakok helyére gyári egyenablakok kerülnek. E folyamat legszélsőségesebb megnyilvánulása, amikor a régi faablakok helyére műanyagablakok kerülnek vályogházakba, parasztházakba.

A műanyag ablakok – és részben a gyári sorozatban készült ablakok – azon kívül, hogy külalakjukban, stílusukban durván elütnek a házaktól, még igen komoly szerkezeti károsodást is okozhatnak. Ennek oka az, hogy az új ablakok párával, légmozgással szembeni viselkedése jelentősen eltér a régen beépített, régi elvek szerint összeállított ablakokétól.

Ismeretes, hogy a hagyományos technológiákkal, fából készült ajtók, ablakok illesztéseiknél, a felerősítéseiknél – főleg az anyag zsugorodási és tágulási mozgása miatt – légáteresztők voltak. Igaz, ezt a tulajdonságukat igyekeztek több módon is csökkenteni: ezért készültek többszörös ütközésű kettős ablakok (gerébtokos ablak), ahol nem csak a két ablakréteg közé zárt levegő jelentett jobb hővédelmet, hanem az is, hogy a külső szárnyat a szél rányomta a keretre, így a rések jobban záródtak. Gyakran a belső szárny erősebb szerkezetű volt, így oda vastagabb üveg is kerülhetett.

Ezek a régi ablakok formájukban is jól illeszkedtek az öreg házakhoz. Szerencsére napjainkban ma már igen sok gyártó ezerféle formájú faanyagú ablakából válogathatunk.

Ezek jelentős része jó minőségű ablak, de éppen emiatt ezeknél is fennáll a teljes légmentes zárás veszélye. És miért probléma ez?

Idézzük vissza az épületeken belül keletkező párával kapcsolatban már részletezett ismereteinket: az épületek helyiségeiben mindig keletkezik pára – hol a szerkezeti megoldások miatt, hol az emberi tartózkodás és az ott folytatott tevékenységek miatt. Ennek a párának el kell távoznia. A régi nyílászárók a fent leírt kis hibáikkal túlnyomó részükben alkalmasak is voltak arra, hogy ezt a minimális – az emberi szervezet által legtöbbször nem is érzékelt – légmozgást biztosítsák. Ám ahogy az ajtók, ablakok légzárókká válnak, a pára nem tud eltávozni a helyiségből, legalábbis nem a már egyszer kialakult mértékben. Szinte azonnal megkezdődik a helyiség páratúltelítettsége, mely először csak a hőhidaknál, a sarkokban, majd később az egész helységben penészesedéssel, gombásodással mutatkozik meg.

És ekkor már igen nehéz a folyamatot megállítani, visszafordítani.

Ez a jelenség legtöbbször azokban a helyiségekben kezdődik, amelyekben egyébként is nagy a páraképződés lehetősége: a konyhákban, a fürdőszobákban. Valamilyen okból kifolyólag általában ez utóbbiban cserélik ki először a házak tulajdonosai az ablakokat műanyagra – ennek okát érdemes lenne megvizsgálni –, és ha szerencséjük van, csak e legkisebb helyiségben jelenik meg a penészesedés, figyelmeztetve őket a hibára.

Ám gyakran az egész ház új műanyag ablakokat kap, amely folyamatnak a legrémisztőbb megnyilvánulását több helyen tapasztalhatjuk. Az ablakcserék hibáinak legvégső halmozódását egy Közép-Dunántúli faluban követhettem nyomon: a szép régi, falu széli vályogház két kedves ablakát kiszedték, helyükre egy darab (a kidobott két ablak együttes felületénél semmivel sem nagyobb) teleüveges műanyagablakot építettek be. Nem csak a ház külalakját tették tönkre ezzel, de a következő tavasszal a penészesedés gondjaival is elkezdhették a kilátástalan harcot. A szomorú az volt, hogy mindezt a házat nyaralónak megvásárló „városiak” tették.

A fent leírtak ellenére mégis szükségessé válhat az ablakok, ajtók cseréje.

Amennyiben módunk van rá, széles körben tájékozódjunk, keressünk fel több kerekesdést és igyekezzünk a ház arculatához – és persze pénztárcánkhoz – illeszkedő nyílászárókat beszerezni.

Nem szabad elfelejtkeznünk egy igen fontos lehetőségről: a helyi, környékbeli mesterek megkereséséről. Minden vidéki városban, de majd’ minden nagyobb faluban találhatunk olyan ácsmestereket, asztalosokat, akik felvállalnak egy-egy ablak készítését, esetleg örömmel elvégzik egy teljes ház nyílászáróinak cseréjét. Igyekezzünk ezek régebbi munkáit megnézni – legtöbbször nem is zárkóznak el tőle – és a helyszínen megmutatni nekik a tennivalókat. Ilyen célra ne sajnáljunk pár liter benzint elautózni, a helyi mesterek mindig a látványból értenek, és mindig tudnak pár olyan hasznos tanácsot adni, amit érdemes megfogadni. Nem utolsó sorban náluk lehetőség van anyagi megtakarításra is, amit egy kereskedőnél, egy építőipari szakáruházánál nem tudnánk elérni. Kiderülhet például, hogy nem kell az egész ajtót kicserélni – a tok például bennmaradhat a falban –, vagy elegendő lesz csak felújítani a régi szerkezeteket.

A helyi mesterek által készített ablakok, ajtók jobban az ember szívéhez nőnek, és jó reklámjuk lehet maguknak a készítőknek is. Igyekezzünk tehát felkutatni ilyen lehetőségeket.

 

Van azonban egy eset, amikor mindenképpen szükséges a nyílászárók cseréje: a régen nem használt, vagy rosszul használt épületekben – főleg, ha a padlózat, a födém is fából készült – nem ritka a különféle farontó gombák megjelenése. Ezek a tudomány mai álláspontja szerint nem visszafordítható folyamatok. Bár sokan szeretnének megélni e tudományból, felelősen csak azt lehet javasolni az ilyen károsodást szenvedett épületek tulajdonosainak: a régi faszerkezeteket ki kell bontani, el kell égetni (tilos tárolni, vagy szeméttelepre szállítani őket!) és új szerkezeteket (padlót, födémet, nyílászárókat) kell beépíteni.

 

Nyílászárók cseréjének elvégzése

 

A vályogházak korszerűsítésekor gyakran felmerül annak igénye, hogy egy-egy falba új nyílás, ajtó vagy ablak kerüljön. E munka – bár első ránézésre egyszerűnek tűnik – a legnehezebben kivitelezhető, és a legtöbb veszélyt a magában rejtő feladat.

 

Ha ki kell cserélni egy teljes ablakot, ajtót, akkor a következőképpen járjunk el.

A falazat kibontása, a csere fizikai kivitelezése előtt mindenképpen álljon rendelkezésünkre az új szerkezet[1]. A faanyag az előírásnak megfelelő kezelést kapja meg, ezt nem árt a beépítés előtt jó pár nappal elvégezni. Nem lehet a védőszertől csöpögő ajtókeretet frissen beépíteni.

Az ablakok, ajtók cseréjénél, akárcsak az új falnyílások kialakításánál a legfontosabb a megfelelő biztonságos munkavégzés!

A vályogházak esetében tipikusnak mondható hiba a nyílászárók feletti falazat tönkremenetele. Ennek két fő oka, hogy az építés során nem fordítottak figyelmet az áthidalás megoldására, valamint az, hogy a födémszerkezet a nyílás fölötti falfelületre nem megfelelő módon támaszkodik fel.

Ezért a munkát azzal kell kezdeni, hogy részletesen át kell vizsgálni az érintett helyiség födémszerkezetét. Ha a födémgerendák arra a falra fekszenek fel, amelyben a nyílás van, különös gonddal kell eljárni, de nem árt az óvatosság az esetben sem, ha a gerendák párhuzamosan futnak a fallal. Ekkor ugyanis a födémdeszkázat ül fel a falra, és annak megóvására is fokozott gonddal kell ügyelni.

 

Igen ritkán fordul az elő, hogy legalább egy – de sok esetben akár több – gerenda ne támaszkodjon fel az ablak, ajtó feletti falszakaszra.

 

Ekkor a munkát ezek alátámasztásával kell kezdeni. Nem csak a nyílás feletti gerendát, de annak kétoldali egy-egy társát is megbízható, erős támaszokkal alá kell dúcolni. A dúcokat ne közvetlenül a padlóra helyezzük, hanem kerüljön alájuk teherelosztó – a talpnyomást szétosztó – gerenda, talpazat.

A gerendákat a támaszokhoz ékeléssel feszítsük fel. Ugyanezt a feladatot kell végezni akkor is, ha a falra nem a födém gerendája, hanem annak takaródeszkázata fut rá. Ez esetben a támaszok tetejére vízszintesen fektetett deszka kerüljön, és a födémdeszkázat súlya ezen egyenletesen legyen elosztva.

A biztonságos alátámasztás után kerülhet sor a régi nyílászáró kibontására.

Ha új, szélesebb nyílás készül, két oldalán először a leendő nyílásnál nagyobb távolságban bontsunk ki a falból egy 35-40 cm széles szakaszt, amelybe be tudjuk építeni az áthidalót alátámasztó pilléreket. Ezt a fal egyik oldalán végezzük el. Ezután ugyanilyen széles két nyílást véssünk ki a fal másik oldaláról. Mikor mind a két falbontás mindkét oldalon összeért, felfalazható a pillér.

Ha a pillér felért a megfelelő magasságig, a tetejük magasságában kibontható a nyílásáthidaló vízszintes elhelyezéséhez szükséges nyílás. Szakaszosan bontsuk ki. Az így keletkezett helyre behelyezhetjük a nyílásáthidaló elemeket (ez akár acél is lehet, mert a téglapillér a vályoggal ellentétben már elbírja a terhét), vagy tégla boltívet falazhatunk fel. (De kisebb fesztávolságoknál rendszerint két-három megfelelően lekezelt gerenda is elegendő, ahogy azt az alábbi képen láthatjuk, és a következő leírásban is elolvashatjuk.).

 

A falnyílásba újonnan behelyezett gerenda és a tégla alátámasztás

 

Amikor ezek a szerkezetek elkészültek, nincs más dolgunk, mint az ajtó, az ablak teljes nyílásán áttörni a falat, és elhelyezni a nyílászárót.

 

Már meglévő nyílásoknál, ablakoknál, ajtóknál annyival egyszerűbb a helyzetünk, hogy nem kell két ütemben végeznünk a munkát.

Ez esetben azonban más jellegű probléma léphet fel: a régi házaknál az ablak és a födém (plafon) közötti kis faldarabot rendszerint nem támasztották alá gerendákkal, maga az ablaktok, ajtótok tartja a falazatot. Ezért igen-igen óvatosan kell eljárni, nehogy az ablaktok elbontásakor kiemelésekor ez a falszakasz leszakadjon. A bontást ezért felülről, a födém alól kezdjük, és ne sajnáljuk elbontani a nyílászáró feletti teljes falazatot. Ide majd – az előbb említett - új áthidalók kerüljenek, ezzel stabilizáljuk a falazatot, a födémet is.

Ha nem támaszkodik födémgerenda arra a falra, amelyben nyílászárót akarunk cserélni, és a régi vályogfalazat elég jó állapotban van (azaz a régi téglák épek, a falban nincs kitáskásodás), megtakaríthatjuk a pillérépítést.

Ez esetben a meglévő nyílás mellett egy vagy két téglasor vastagságú helyet kell kibontanunk a falban. Ilyenkor legtöbbször elegendő fagerendák alkalmazása is, melyek alá legalább egy sor égetett tégla réteget helyezünk el. Ez megakadályozza, hogy a gerendák a vályogfalra pecsétnyomást gyakoroljanak. A téglákat az alábbi fénykép szerint, a gerendákra merőleges fektetéssel helyezzük.

 

Jól megfigyelhető a gerendák elhelyezése és az alátámasztó téglasor kialakítása

 

Arra ügyeljünk, hogy ha a falvastagság miatt darab téglát is el kell helyeznünk, az ne a fal szélére, hanem két ép tégla közé a fal belső részébe kerüljön.

Az így elhelyezett téglasorra kerülhet a – legalább két darab, de a falvastagsághoz igazodva esetleg 3 darab – áthidalógerenda. Ezek anyaga lehet fenyő, vagy keményfa (akác, tölgy) is.

Elhelyezésüknél nagyon figyeljünk két fontos körülményre: a gerendáknak vízszintesen és a megfelelő helyen kell elhelyezkedniük. Ez utóbbi főleg a padlótól mért magasságra vonatkozik – ugyanis az ajtó utólagos elhelyezésénél az esetleges hibásmagasságban vagy nem vízszintesen beépített gerenda igen komoly akadályt fog jelenteni[2].

 

A gerendasorra vályogtéglából vagy égetett téglából elkészíthetjük a felfalazást. Nagyon figyeljünk arra, hogy a friss falazásból víz kerülhet a fagerendába. Ezért a végleges vakolás előtt hagyjuk kiszáradni, vagy ami még jobb megoldás, egy réteg kátránypapírt helyezzünk a gerenda tetejére, megakadályozva ezzel a nagyobb mennyiségű víz által okozott elázást.

 

A falazatkiegészítések, pillérek száradása után helyezzük el az új ablakokat, ajtókat. Figyeljünk arra, hogy a frissen falazott szerkezetekből, a habarcsból víz érheti a faszerkezeteket, és nedvességet magába szívva megvetemedhetnek. Éppen ezért szoktam javasolni, hogy az ajtókat, ablakokat zárt állapotban kell beépíteni, és frissen beépített ajtót, ablakot – lehetőség szerint – egy-két hétig zárva kell tartani. Természetesen a helyiség szellőztetését valahogyan meg kell oldani (pl. nem kerülnek még be az üvegek az ablakba), különben a párásodás helyrehozhatatlanul deformálja a nyílászárókat.

 

Amennyiben egy falazaton két egymás melletti ablak cseréjére vagy beépítésére kerül sor, a két ablak közötti pillért mindenképpen már égetett tégla áruból építsük meg. Pillért egyébként sem szabad vályogból építeni, és a nyílászárók cseréje jó alkalmat ad arra, hogy megerősítsük a házunk falazatát.

 

Két ablak közötti pillér

 

Régi ablakok, ajtók cseréjénél, hogy ha csak mód van rá, igyekezzünk a szerkezetek kibontását úgy elvégezni, hogy azok felújítható, újra felhasználhatók legyenek. Ha nem mi magunk, akkor valaki más biztos örömmel veszi majd át ezeket az ajtókat, ablakokat.

 

A fenti leírás csak rövid vázlata ennek a bonyolult tevékenységnek. Mindenképpen szakértő kőművest vegyünk igénybe ehhez a munkához, mert komoly baleset történhet nem megfelelő munkavégzés során.