Minden lakóház, épület használata során elindulhatnak olyan biológiai folyamatok, megjelenhetnek olyan kártevők, melyek a ház állapotát, használhatóságát befolyásolják. A vályogházak, a régi épületek esetében azonban ezek a folyamatok igen súlyos károkat okozhatnak, akár egyes épületrészek teljes tönkremeneteléhez vezethetnek.

Gombásodás

A leggyakoribb biológiai eredetű károk a gombásodások, a különféle rovarok kártevései és a nagyobb, gerinces rágcsálók kártételei. Ám amíg a kő-, téglaépületeknél ezek a károk az okok elhárítása és a felfedezett elváltozások kijavítása után megoldottnak tekinthetők, a vályogépületeknél folyamatosan figyelni kell arra, nem újulnak-e ki, nem jelennek-e meg más helyen, későbbi időpontban.

A vályogházakban jellemzően sok régi-új faanyag található. Nem csak az épületszerkezetek, hanem a régi berendezési tárgyak jelentős része is fából készült. A károsító folyamatok közül a gombásodás és a rovarok által okozott károk általában elsőként ezekben jelennek meg, majd bizonyos esetekben továbbterjednek a falazati anyagra. A föld anyagú falak, szerkezetek jó táptalajt jelentenek ezekhez a folyamatokhoz. A farontó gombák táptalaja igen gyakran a falszerkezetek azon részei, melyek nem rendelkeznek megfelelő szellőzéssel, elrejtett helyzetük miatt (pl. a falak felső síkjai, az ajtótokok, ablaktokok által fedett falvégek) nem ellenőrizhetők. A gombák a nedves, zárt, nem egyszer sötét térben jó termőtalajra találnak, a kamrákban, padláson tárolt régi bútorok, fatárgyak pedig a farontó bogaraknak jelentenek kiváló élőhelyet. Az ellenük való védekezés nem könnyű feladat, mint annyi más épülethibánál, jelen esetben is a megelőzés a legjobb védekezés. A megelőzéshez a beépített faanyagok kezelése, a földfelülettől való elválasztásuk elengedhetetlen. Sokkal, de sokkal nehezebb a feladatunk, ha már egyszer megjelent a fertőzés. Ebben a fejezetben ehhez igyekszem tanácsokat adni.

A beépített és nedvességnek kitett fák leggyakoribb károsítói az ún. farontó gombák. Ezek olyan parazita élőlények, melyek a fák szerkezetének anyagából táplálkoznak, elpusztítva ezzel azokat. A gombák spórákkal szaporodnak, melyekből elsőként fonalak, fonalszerű képződmények (hifák) keletkeznek. A fehérje tartalmú fonalak összességét micéliumnak nevezzük. A micélium a fa belsejében és felületén egyaránt megjelenhet, ez utóbbi jellegzetes képet ad az egyes gombafajtáknak. A gombák termőtestei is fajtaspecifikusak, megjelenésük már erős terjeszkedést, károsodást jelez.

A farontó gombák legtöbbször a fa lignin-tartalmát vagy annak cellulóz tartalmát támadják meg. Az elsőt onnan lehet felismerni, hogy az ilyen gombák hatására a fa fertőzött felülete elfehéredik, míg a cellulóz veszélyeztetését a fa barnás elszíneződése mutatja. A farontó gombák közül több tucatot ismerünk. Ezek egy része csak a fa megjelenését rontja, közülük azonban számos a teljes megsemmisülését okozza. Minden ilyen gombafaj különös tulajdonsága, hogy száraz körülmények között akár évekig is visszahúzódik, nem tapasztalható megjelenése, nedves és meleg körülmények között azonban „holt” állapotából is életre kel.

A legnagyobb károkat okozó és legveszélyesebb ilyen gomba az ún. könnyező házigomba (Merulius lacrymans). Spórái nem csak évekig vegetálnak, de kis méretüknél fogva a legkisebb résen, nyíláson is átjutnak, így akár még egy - számunka teljesen zártnak tűnő - elszeparált helyiségbe is be tudnak jutni, és helyrehozhatatlan kárt tudnak okozni. E farontó gomba hifái az építési anyagok hajszálerességét is ki tudják használni, azaz számukra ideális esetben akár a falakon keresztül is el tudnak terjedni. Könnyező házigomba megjelenhet olyan favázakon is, melyek vakolásra kerültek, vagy olyan faanyagokon is, melyek túl korán - a száradási időt meg nem várva kerültek befestésre. A Merulius fertőzés felismerhető jellegzetes fehér, később szürkéssé váló, vattás tömegszerű micéliumáról. Igen gyorsan terjed, melyet elősegít az a - többi gombától eltérő - tulajdonsága, hogy vizet termel saját növekedése során. A Merulius lacrymans ugyanis a cellulóz elbontása során vizet és széndioxidgázt termel. A folyamat kémiai képlettel: C6H10O5 + 12O = 5H2O +6CO2

A micéliumon cseppekben megjelenő víz jól felismerhetővé teszi, nevét is („könnyező”) e tulajdonságáról kapta.

Termőteste jellegzetes fehéres-sárgás szegélyű barnás, lepényszerű. A könnyező házigomba különösen veszélyes tulajdonsága, hogy a levegőtől elzárt részeken is képes megjelenni és terjeszkedni, ezért az épületek, helyiségek nem látható részeiben is veszélyes állapotokat teremthet. Sajnos ez a gombafajta nem csak a fákon, de bármilyen szerves anyagon képes vegetálni, ha egyszer a fertőzés megkezdődött. Akár a tégla, kő falazaton is megtelepszik.

A másik igen veszélyes farontó gombafaj a Coniophora cerebella, más néven pincegomba. Ez főképp a fenyőféléket károsítja. Kezdetben fehér micéliuma megbarnul, besötétedik. A vizsgálatok szerint a fa anyagát savanyú kémhatásúvá teszi, ezzel előkészíti azt az ilyet kedvelő Merulius számára. E gombafaj is képes a falazatokon elterjedni, akárcsak a könnyező házigomba. Az ún. „barnakorhadásnak” legtöbbször e két gomba fertőzése az oka.

A barnakorhadás az egyik legsúlyosabb gombakártétel, amelynek során a sejtfalak lebontódnak. A barnakorhadás (vöröskorhadás, revesedés) a fák teljes belső felületét megtámadja. A jellegzetes barna elszíneződést az a lignin adja, ami a sejtek cellulózának elbontása után megmarad a fa szövetében. Mivel a cellulóz igen fontos szerepet játszik a szövet - és ezzel a fa - állékonyságában, a barnakorhadás a szerkezet teljes széteséséhez és tönkremeneteléhez vezet.

A frissen kitermelt és raktározott, esetleg beépített luc- és jegenyefenyőt legjobban a Lenzites abietina károsítja. A fa felületén megjelenő micéliuma nincs, termőteste lemezes. Akár tíz- tizenöt centiméteresre is megnő, a faanyagon általában sorban helyezkednek el termőtestei. A fa fertőzés esetén vörösesbarnává válik, és mivel évgyűrűit szétfeszíti, a fűrészelt fát csíkossá („vöröscsíkossá”) teszi. A Lenzites-fertőzéses fa selyemfényűen törik, és a pincegombához hasonló módon előkészíti a fertőzött anyagot a további gombák megjelenéséhez. Míg a Coniophora cerebella inkább a pincékben, vermekben jelenik meg, a másik két felsorolt gombafaj bárhol megjelenhet. A 80-as évek elején végzett vizsgálatok szerint az épületbe bekerült építőfák gombakárosodásának majdnem 75 %-át a könnyező házigomba és a pincegomba okozza. Az ismertetett farontó gombák mellett még számos káros gombafélét ismerünk, ám ezek egyrészt kis arányban fordulnak elő, másrészt e három gombafajta annyira életerős, hogy megtelepedésük esetén nem engedik más gombafaj megjelenését az adott anyagon. A Merulius fertőzés - mint már említettük - a gyorsan növekvő micéliuma és a saját növekedéséhez szükséges víz előállítása miatt képes arra, hogy a föld anyagú falazatokon átjusson. Ebben az esetben a falazat teljes kibontása és kicserélése lehet csak a megfelelő megoldás. Pincegomba és fenyőgomba fertőzés előfordulhat a födémgerendákon, a sárgerendákon, valamint a födémek olyan rejtett sarkaiban, melyek nem szellőznek eléggé, vagy rosszabb esetben be is áznak. E gombák előkészítik a terepet a súlyosabb károsodáshoz, ezzel a faanyag teljes tönkremeneteléhez vezethetnek. Ám ezek a gombák nem csak a faanyagot támadhatják meg: a földfalú épületek falazati anyaga, a töltelékanyagok szintén jó életteret biztosítanak számukra. Ezért az ilyen fertőzések felfedezése után azonnal intézkedéseket kell hozni már a faanyagok esetében, nehogy a gombák megtelepedhessenek a falazaton, esetleg annak mélyebb rétegeiben.

A gombák okozta kártétel elhárítása már beépített szerkezeteknél

Gombafertőzés megjelenésekor mindenképpen faanyagvédelmi szakértőt kell felkérni a kár felméréshez és a teendők meghatározásához. A felméréshez elengedhetetlen a károsodott szerkezetek és a körülötte található részek megbontása, enélkül nem lehet felelős szakvéleményt adni. E tényt el kell fogadnunk, ha valóban megfelelő eredményt akarunk elérni.

A szakértőnek nem csak a károsodás tényét kell megállapítani, de meg kell vizsgálni a fertőzés okát is. Ez igen sokféle lehet, a szerkezet beázásától kezdve a hibás anyag beépítéséig, vagy éppen a környezetből bekerülő fertőzésig. Elsőként ezt az okot kell megszüntetni, majd ezután lehet a károsodás elhárításához fogni. A legkisebb hiba is a fertőzés újbóli megjelenéséhez vezethet.

A már beépített faanyagok kezelésére számtalan eljárást, vegyszert dolgoztak ki. Míg jó kétszáz évvel ezelőtt az egyszerű meszelést, esetleg rézgáliccal való bevonást is megfelelőnek találták, manapság már külön iparág foglalkozik ezen anyagok gyártásával és felhasználásával. A régi korok embere a gombásodás ellen meszes vízben, esetleg állati vérben való fürösztéssel oldotta meg a fák megelőző gombamentesítését. A földbe kerülő faanyagok (például az ágasok oszlopai) végeit kiégették, vagy kátránnyal vonták be. Ugyanígy kátránybevonatot, vagy fürösztést kaptak a villanyoszlopok lábazatai, a vasúti talpfák.

A már egyszer gombafertőzést kapott faanyag mentesítésének máig legcélravezetőbb módja: a teljes csere. Komoly fertőzést, mely a faanyag mélyébe nyúlik be, szinte lehetetlen feladat megsemmisíteni, ilyenkor már valóban csak a kibontás és a csere használ. Igen fontos, hogy a kibontott fertőzött anyagot azonnal el kell szállítani, és meg kell semmisíteni (azaz el kell égetni). Kibontáskor, rakodáskor a biztonságtechnikai, környezetvédelmi szabályok szigorúan betartandók. Ügyelni kell arra, hogy a fertőzött anyag ne érintkezhessen más, ép szerkezetekkel, anyagokkal. A fertőzött faszerkezetek környékében található épületrészek vakolatát teljes vastagságban le kell verni. A hézagok kikaparása után a felületet drótkefével át kell kefélni, és megfelelő eszköz segítségével (régebben e célra benzinlámpát használtak, manapság a PB palackos égető - malacpörkölő - is megfelel) ki kell égetni. Az égetés során a fertőzött felület legalább 5 percen át 80-90 oC körüli hőmérsékletű legyen, ezzel a gombák spórái és fonalai megsemmisíthetők. A vályogházak esetében e munka végzésekor fokozottan ügyelni kell arra, hogy a falazati anyagban található szalma ne kaphasson lángra - azaz az égőfejnek a faltól megfelelő távolságra kell lennie. Az új anyag beépítése előtt a felületet gombaölő szerrel kell kezelni, melyhez lehetőség szerint szakember segítségét kell igénybe venni.

Amennyiben a padló faanyaga, vagy a födémdeszkák fertőződtek gombával, a velük érintkező feltöltő anyagot (padló esetében a homokágyazatot, padlások esetében a tapasztást) is ki kell cserélnünk. Ennek elmaradása esetén az ebben meghúzódó gombaspórák, hifák az újonnan beépített anyagot megtámadják, és kezdhető előlről az egész procedúra. Az új feltöltésnek száraznak, fertőzésmentesnek kell lennie. A padlóburkolatok fertőzése igen könnyen átterjed a nyílászárók faszerkezeteire, ezért elhárításuk megjelenésük után azonnal szükséges. Kevésbé súlyos gombafertőzés esetén a helyi védelem elvégzése is lehetséges. Ilyenkor a különféle vegyszerek kapnak szerepet. Ezek kiválasztása és felhordása szakértelmet igénylő feladat, mindenképpen bízzuk szakemberre elvégzését. Jó száz évvel ezelőtt forró konyhasóoldat és vas- vagy rézvitriol keverékét, forró mészvízzel kevert kénesőszublimátot ajánlottak a mentesítés elvégzéséhez. Ezek az anyagok egytől-egyig erős mérgek (a szublimát például higanyvegyület), használatuk már nem célszerű.

A faanyagok újbóli fertőzése megelőzhető azzal, ha az érintett helyiség szellőzési viszonyait megváltoztatjuk, nem engedve ezzel teret a gombák fejlődésének. Fontos, hogy újonnan csak megfelelően kezelt anyagok kerüljenek beépítésre - ezt ma már az építési szabályok is előírják.

Rovarok, rágcsálók

A régi épületek faanyagainak másik igen jelentős károsító tényezője a farontó rovarok jelenléte. Több fajtájuk is ismert, régi épületekben általában a cincérek és a kopogóbogarak (elterjedt, ám téves megnevezésük szerint: szúk) fordulnak elő.

A tetőtérben található faanyagok károsodásának több mint 60 százalékát a házicincér (Hylotrupes bajulus), és fajtatársai okozzák. E rovarok a száraz, azaz a jó átszellőzés miatt alacsony nedvességtartalmú faanyagot kedvelik. Ezzel szemben a szúnak is nevezett kopogóbogár (legelterjedtebb fajtái a dacos kopogóbogár - Dendrobium pertinax - és a kis kopogóbogár - Anobium punctatum) a lakószobák, belső helyiségek faanyagaiban szeret tanyát ütni. Mind a cincéreknek, mind a kopogóbogaraknak elsősorban a lárvái pusztítják a faanyagot, de a kifejlett bogár is jó telepet talál bennük. A nagy kopogóbogár kifejezetten a tölgyfát kedveli, ez a födémgerendák károsodásához vezethet. A cincérek lárváinak kártevésére a viszonylag nagy átmérőjű, rendszerint ferde nyílású lyukak utalnak. A kopogóbogarak - és lárvái - járatai 1-2 milliméteresek, alattuk por alakban összegyűlő forgács mutatja, hogy élő állat tevékenykedik a fában. Régebbi fertőzés esetén a járatok olyan sűrűk lehetnek, hogy a fa lisztessé válik, porhanyós lesz, ezzel teherbíró képessége lecsökken. Az ilyen fát sajnos ki kell cserélnünk.

A farontó bogarak kitűnő táplálékot és lakóhelyet találnak a padlásokon, fészerekben összegyűjtött régi bútorokban, fa eszközökben. Míg ez utóbbiakból kiirtásuk egyszerűbb, a már beépített faszerkezetekben ez igen nehéz feladat.

Többféle vegyszer is beszerezhető erre a célra, ám ezeknek a megfelelő helyre történő eljuttatása nem könnyű. Egyes szakemberek a fa teljes bevonását javasolják, másoknak a járatokba való befecskendezés vált be. A járatokba való befecskendezést általában zárt térben lévő rovarkárok esetén tudjuk jól alkalmazni (azaz a kopogóbogarak ellen). Födémgerendák, nyílászárók, padlóburkolatok esetén lehet hatásos e módszer. Ha egy négyzetdeciméteren 3-4, a járatok jelenlétére utaló lyuknál több nem fedezhető fel, akkor célszerű minden egyes nyílásba vegyszert fecskendezni. Ha ennél több a nyílás a faszerkezeten, akkor meg kell figyelni, melyikben „dolgozik” a farontó bogár vagy lárvája. Ezt a lyuk alatt található kis fűrészpor kupacból állapíthatjuk meg. Födémgerendák esetén - melyek viszonylag magasan vannak - érdemes a gyanús terület alá 15-20 centire egy kemény papírlapot vagy falemezt felerősíteni, és egy hét múlva a rovar nyomára vezet minket a kihullott farágcsálék. Nem csak azt a lyukat kell fertőtlenítenünk, ahonnan a fapor kihullott, hanem 10 centiméteres körben az összes környező lyukba érdemes vegyszert fecskendeznünk. Ne feledjük, hogy a faszerkezeteknek több oldala is van, tehát a fertőzött lyuk környezetében lévő, de a másik oldalán - például gerendák esetében a függőleges élén - lévő lyukakba is kerüljön anyag. Napjainkban igen sokféle rovarirtó vegyszert be lehet szerezni, ezek hátránya, hogy számos közülük erős méregnek számít, ezért velük fokozott óvatossággal kell dolgozni, illetve éppen ezért beltéri (szobai) használatuk gondot okozhat. Szinte biztos, hogy nem okoznak gondot ilyen mennyiségben azok a régi jó hagyományos rovarölő szerek, melyeket már 100 éve is használtak elődeink: a rézgálic és a naftalin. Ez utóbbi kőszén lepárlásából származik, régen „Tetralin” néven forgalmazták folyékony változatát. Ennek gőze is elpusztítja a bogarakat, ezért igen hatásos vegyszer. A rézgálic nem csak a bogarak ellen hatásos, de a tűz ellen is ellenállóbbá teszi a fát.

A vegyszerek befecskendezését nagyon lassan és óvatosan kell végezni. Főleg a tárgyak, szerkezetek alsó felületén levő lyukaknál dolgozzunk lassan, ugyanis a vegyszer kifolyhat, és megfestheti a faanyagot. Inkább többször, de kevesebb anyag kerüljön a lyukakba. Legjobb háromszorra bejuttatni az anyagot fába, majd a lyukakat azonnal fatapasszal vagy gipsszel betapasztani. Ez - mivel lezárja a lyukakat, nyílásokat - nem engedi elpárologni a vegyszert, miáltal az mélyebben be tud hatolni a fába, másrészt e módon ellenőrizni tudjuk, hogy hatásos volt-e a védelmünk, keletkeztek-e újabb járatok.

A vegyszeres védekezésnél mindig igen figyeljünk a biztonsági előírások megfelelő betartására - és ez nem csak használatra, de az utána következő időkre is vonatkozik (pl. mennyi idő után lehet a kezelt helyiségben tartózkodni).

A farontó bogarak elleni védekezés egyik módja lehet a korábban már ismertetett égetés is: tartós 80-90 fok a rovarokat megsemmisíti - ám ennek folyamatos biztosítása a hőt egyébként rosszul vezető faanyagban nem egyszerű feladat. Különösen ügyelni kell az átlagosnál szárazabb faanyagok égetésénél. A farontó bogarak a vályogházak falszerkezeteit nem támadják meg, károkat csak a faanyagokban okoznak.

Mind a gombásodás, mind a bogarak elleni védekezés egy különleges módja a régi csapos fagerendás födémek esetében a faanyagok bárdolása. Az ilyen födémek jelentős túlméretezéssel kerültek kialakításra. Már maga a zárt födémszerkezet, a nagyméretű, egymás mellé fektetett - többnyire gömb keresztmetszetű - fagerendák is megfelelő állékonysággal bírnak, a csapok és rögzítések ezt a tulajdonságot tovább erősítik. E födémek esetében - és feltételezve, hogy a fertőzés (a gomba vagy rovarrágás) nem mélységi, csak a gerendák felületét támadta meg - megfelelő megoldás az, ha a gerendák sérült részeit megfelelő ácsszerszámokkal lefaragják, bárdolják. Ehhez a tevékenységhez nagy szaktudás kell. A gerendákat legtöbbször ki se bontják, a szakemberek a helyükön végzik el a sérült részek lehántását. A fák szélességének 5-10 százalékáig ez a megoldás nem okoz észrevehető, a födém állékonyságát befolyásoló változást.

Rágcsálók, kis emlősök elleni védekezés

Régi parasztházak, vályogházak gyakori problémája a különféle kisemlősök általi károkozás. Leggyakrabban a rágcsálók (egerek) találják meg az épületben azokat a szerves anyagokat, melyek jó táplálékot jelentenek számukra. De nem csak egerek, más kis állatkák is szívesen választják lakóhelyüknek az esetleg ritkán - nyaralónak, hétvégi háznak - használt, ezért csendes, békés régi épületeket. Igen fontos, hogy megelőzzük ezek bejutását az épületbe. Igyekezzünk - ha csak lehet - minden nyílást zárhatóvá tenni, főleg nyár végén, ősszel figyeljünk arra, hogy az ajtók, ablakok ne maradjanak hosszú ideig nyitva - mert az állatkák a téli szállást keresve pillanatok alatt bevetik magukat a házon belülre.

Külön gondot jelent a padlásokon tárolt régi élelmiszer. Napjainkban már egyre ritkábban tartjuk a kolbászt, a terményt a padláson, ám a több évtizeden keresztül ott tartott szemestermény, esetleg száras növény évekig kellemes tápláléknyerő hely a rágcsálóknak. Sok esetben tapasztalhatjuk, hogy az egerek a vályogházak falazataiban járatokat rágva egyrészt az abban található szálas anyagokat fogyasztják, másrészt fészkelőhelyeket építenek maguknak. Ez ellen csak a megelőzés lehet jó megoldás, a már kialakított járatokat igen nehéz felszámolni. A megelőzésre a falazati rendszer, a burkolatok kialakítása a jó megoldás. A járatok kifúrásának jó akadálya a mészhabarcsvakolat rabichálóval ellátva. Az egerek a mészanyagot nem kedvelik, abban nem rágnak lyukakat. De ha megpróbálnák is, a rabicháló útjukat állja. Hasonló célt érhetünk el a már többször említett vendégfallal, nincs az a rágcsáló, mely át tudná küzdeni magát a téglafalon.

A falazatok kialakításánál vigyázni kell arra, hogy a sarkoknál, a nyílászárók beépítésénél ne maradjanak rések. Nem is gondolnánk, hogy a legkisebb rést megtalálva az egerek, rágcsálók, de még a nagyobb emlősök is (ragadozók) jó orruktól vezetve a belső, esetleg élelmiszer tárolására használatos helyiségekbe is átrágják magukat.

Itt kell szólni arról, hogy - főleg a ritkábban használt házak esetében - nagyon fontos: élelmiszer ne maradjon nyitott helyen, ne sajnáljuk a fáradságot akár egy éjszakára is zárt tárolóba helyezni ezeket. Családunk felejthetetlen élménye volt pár évvel ezelőtt, amikor éjszaka arra ébredtünk, hogy a szobában az egyébként igen magas, és - legalábbis a mi szemünkkel úgy tűnt - semmilyen felmászásra alkalmas felülettel nem rendelkező ládán felejtett sósmogyorót egy egér majszolta hangos szusszanásokkal és zörgéssel.

Nem ritka, hogy a régi, háborítatlan épület padlására kisebb ragadozók - nyestek, esetleg menyétek - költöznek be. Ezek az emberre nem veszélytelenek, ha veszélyeztetve, beszorítva érzik magukat, akár támadnak is. Harapásuk kellemetlen lehet, esetleg veszettséget is terjeszthetnek. Próbáljunk megszabadulni tőlük, de vigyázzunk arra, hogy közülük nem egy védett állat, pusztításuk törvénybe ütközhet. Ha nem zavar minket jelenlétük - ami a nászidőszakban, a kis kölykök születése után nem egyszerű feladat - maradjanak meg, mert ha ezek beköltöznek a házba, a rágcsálók messzire elkerülik az épületet.

Ha már betelepedtek a rágcsálók, igen nehéz védekezni ellenük. Igyekezzünk kiirtani őket, erre különféle mérgek kaphatók. Ha egyszer sikerült elűzni a kis állatokat, azonnal vizsgáljuk át az épületet, az általuk készített járatokat szüntessük meg. Ha a falazatot egyébként is megbontanánk, vagy a vakolatot - például felújítás miatt - leverjük, a járatokat teljes egészében töltsük ki mészhabarccsal. Erre a célra a vályoganyag nem felel meg, abban újabb járatok keletkezhetnek. Ha csak a nyílásokat találjuk meg, azokat égetett téglával burkoljuk be. Bár ez ritkán hoz teljes megoldást, meg a megszokott útvonalon az állatok a falazás mellett új nyílásokat, járatokat bontanak. A rágcsálók, kis ragadozók elleni védelem legjobb módja a biológia védelem: hasznos lehet egy-két macska, egy kutya tartása a háznál. Ha ezek szabadon mozoghatnak, otthagyják jeleiket, szagukat a ház, a birtok minden részén - a kis állatok nem sokáig maradnak ezeken a veszélyes helyeken.