A PARAPETFAL TÖRÉSE

 

Ha végigmegyünk településeinken, és közben figyeljük a családi házakat, főleg a nagyjából 1970-es, 80-as évekig épülteknél észrevehetünk egy érdekes jelenséget: az utca felé néző ablakok alsó sarkából egy-egy függőleges vagy kissé ferde repedés indul el. Szinte minden második-harmadik háznál megfigyelhető ez a károsodás.

De mi lehet ennek az oka?

Ezeket a repedések az úgynevezett parapettörés okozza.

A hiba két okra vezethető vissza, mindkettőt a ház kivitelezésénél követték el. Az egyik kifejezetten a vályogházakra jellemző, a másik előfordul bizony vályogházaknál, tégla-, de kőházaknál is.

 

Lássuk hát őket.

Az első, a vályogházakra jellemző ok a falazati anyagok tömörödéséből, zsugorodásából ered. Kevéssé ismert tény, hogy az építési anyagok beépítésük után zsugorodnak. De amíg a kő és tégla anyagok kevéssé, a vályogtégla, a tömésfal bizony magasságának 1,5 – 2 %-át is képes zsugorodni.  Egy 3,5-4,5 méter magas falnál pedig ez a zsugorodás már 6-10 centit is kitesz. Ha a falazat mészhabarccsal épült, kevéssé tömörödik, ha az egyes téglák között agyaghabarcs van, akkor jobban.

Mit jelent ez?

Gondoljuk csak át. A felépült teljes magasságú falazatban a téglák egy ideig tömörödnek, összenyomódnak a rájuk nehezedő súlytól. Ez a teher a falazati anyag saját önsúlyából, és a falra kerülő további szerkezetek (födém, tető) súlyából ered. És a fizikai törvényeinek megfelelően a legjobban az alsó sorokban elhelyezkedő téglák tömörödnek, hiszen azok kapják a legnagyobb terhet.

Mi történik ilyenkor? A magas fal szépen tömörödik a maga módján, a parapetfal azonban szinte semennyit nem nyomódik össze, vagy legalábbis a többi falszakaszhoz képest sokkal kevésbé. (Ne feledjük, erre a falra még a tető sem terhel rá.) Ennek a folyamatnak természetes következménye, hogy a parapetfal és a felmenő fal között egy repedés alakul ki. Az öreg, gyakorlattal rendelkező kőművesek nem véletlenül csinálták azt, hogy a vályogtéglából épített házaknál az ablak alatti parapetet később falazták fel, csak akkor, amikor a magas fal már megülepedett, konszolidálódott. Persze ez várakozással járt, idő kellett hozzá – s tudjuk, hogy egy ház építésénél az idő (meg persze a pénz) a legkevesebb.
Mit lehet tenni az ilyen fallal? Először is új építés során a parapetfalat külün kell megépíteni, és ami legalább ennyire fontos, hogy figyeljünk arra, hogy a frissen készült falat nem szabad bevakolni, meg kell várni az ülepedését. Ez egyébként is előírás kellene, hogy legyen – sajnos ma már egyre ritkábban tartják be a „mesterek”.
Ha pedig egy réges-régi épületről van szó, akkor a repedés már konszolidálódott – az eltüntetéséhez a vakolatot le kell verni, és újra kell vakolni a falszakaszt.

Az ilyen hiba arról ismerhető fel, hogy a repedés az ablak mellett is folytatódik, ahogy ezen a képen is látható.

(A fényképre kattintva az nagyobb méretben is megtekinthető)

Az épületek alapozási hibákra visszavezethető az említett repedés megjelenésének másik esete, amellyel nem csak a vályog, de a kőfalazatú, téglaépületeknél is gyakran találkozunk.

Hogy megértsük az okokat, kicsit messzebbről, pontosabban mélyebbről kell elindulni. A régi épületek, főként a lakóépületek építésénél nemigen fordítottak arra gondot, hogy az alapozás a fagyhatár alá kerüljön. Jól tudjuk, hogy a talajban lévő víz fagy hatására kitágul. A megfagyott és megduzzadt altalaj a rajta álló épületet igyekszik megemelni. A teljes magasságú három, esetleg négy-öt méteres falat nem tudja megemelni, hisz annak a súlya igen nagy. Ellenben az ablak alatti, 80-100 centiméter magas falszakaszt, azaz a parapetet igen.

Ez a jelenség szintén a jellegzetes repedéskép, a parapettörés kialakulásához vezet. Lehet ferde, de függőleges is. Súlyosabb esetben a parapet közepe annyira megemelkedik, hogy az ablak párkányát, könyöklőjét is meghajlítja, az felpúposodik, és az ablak szorul, nem nyitható. Sokszor ez a felpúposodás még szabad szemmel is jól megfigyelhető. Mint a mellékelt képeken.

Legtöbbször már nem lehet mit csinálni; esetleg a parapet elbontható, és helyette új falazatot lehet építeni. Ha szorul az ablak, akkor általában nem kerülhető ki ez a megoldás.

 

A fényképekre kattintva azok nagyobb méretben is megtekinthetőek


Ha írni akarsz, vagy valami jobban érdekel: